Fahéj Fannit mindenki szerette. Felnőtt - gyermek, fiú - lány egyaránt.

 Ő pedig élvezte ezt a szeretetet. Megbecsülte magát, szolidan, szerényen mindig a legjobbat hozta ki magából. Nem is akarta elveszíteni ezt a szeretetet.

Őt leginkább süteményekben használták. Alma Annával ilyenkor gyakran találkozott. Jó barátnők lettek az idők során, kiegyensúlyozott volt a kapcsoltuk és ezt a harmóniát az Emberek érezték is az ételek ízén.

Egyik nap ismét levette őt Tündérkéz a polcról és a Konyhapultra tette. Fanni körülnézett, hogy kiket lát még ott. Attól függően, hogy kik vannak körülötte, tudni szokta, hogy milyen étel készül.

Most nagyon meglepődött. Alig látott ismerősöket. Grillezett padlizsán karikák, darált hús és reszelt sajt… Ezekből biztos nem süti lesz! De még csak nem is gyümölcsleves!

Fahéj Fanni teljesen kétségbeesett. Forgott körbe, nézett jobbra, nézett balra, hátha csak nem látta a lisztet, a cukrot és a többieket a sajt hegytől. Mert ez csak tévedés lehet! Ő csak édes ételekbe való! Bele sem mert gondolni abba, hogy mi lesz ebből. Ó, te jó ég! Még az is lehet, hogy többet nem fogják szeretni! Mindenki őt fogja hibáztatni, ha rossz lesz étel íze és ő akkor elbujdokol. Igen, ez lesz. Elbújik majd a Konyhaszekrény egy sötét sarkában, ahol soha többé nem találnak rá. Ő majd ott szépen csendesen kifakul és elveszíti az aromáját. Ha majd utána valahogy mégis csak megtalálják és használják, majd jól megbánják.

Egyszer csak megpillantotta Só Sándort, aki cinkosan rákacsintott. Ettől Fanni zavarba jött. Hogy lehet Sándor ilyen nyugodt?! Ugyan sokszor találkoztak már sütés-főzés közben, de húsételnél még soha. Hogy lehet az, hogy Sándor ezen nem is csodálkozik?

Zakatoltak a gondolatok Fahéj Fanni fejében. Nem értett semmit, félt, ideges volt, reszketett. Alig várta, hogy végre véget érjen ez a rémálom. Mert ez csak az lehet. Egy rossz álom. Tündérkéz biztos nem tévedne akkorát, hogy őt húsételhez használja.

Nyúlt is felé Tündérkéz, és finoman elkezdte vele hinteni a rotyogó paradicsomos – húsos masszát.

Kavarás közben Fanni találkozott Só Sándorral. Sándor még mindig nyugodtnak látszott.

- Sándor! Mi történik velünk? – kérdezte Fanni.

- Semmi különös. Csak a szokásos. – válaszolt mosolyogva Só Sándor.

- Te nem is csodálkozol azon, hogy mi itt találkozunk?

- Nem, nem csodálkozom. Bízom Tündérkézben. Ő soha sem téved.

- Szerintem meg most igenis nagyon nagyot tévedett! – durcáskodott Fanni.

- Ugyan, dehogy! – nevetett Sándor. – Csak csináld azt, amit szoktál! Tedd a dolgodat, és szolidan, szerényen hozd ki magadból a legtöbbet!

Fahéj Fanni rájött, hogy Sándornak igaza van. Elhessegette a félelmeit, megfogadta a tanácsot és elhatározta, hogy most nagyon fog igyekezni, jobban, mint máskor. Fanni szolidan, szerényen ismét a legjobbat hozta ki magából. Közben meg is nyugodott, hiszen ő mindent megtett azért, hogy az étel finom legyen.

Az étel elkészült, Fanni visszakerült a Konyhaszekrénybe. Hirtelen nagyon álmos lett. Majd’ leragadtak a szemei. Ez a sok izgalom kifárasztotta. Már alig bírt ébren maradni, de még nem akart aludni. Tudni szerette volna, hogy vajon tetszik-e az Embereknek az étel.

Aztán egyszer csak meghallotta a jól ismert, elégedett hangokat. Az Embereknek ízlett az étel, a fahéjat különösen izgalmasnak találták benne.