Gyömbér Gyöngyi és Vanília Vella elválaszthatatlan barátnők voltak. Annak ellenére, hogy alig – alig használták őket egy ételben. Talán csak a karácsonyi kekszben.

Érkezésük egy napon történt. Tündérkéz egyszerre tette be őket a Konyhaszekrénybe a többi fűszer közé. Gyöngyi alacsony, duci volt és jó kedélyű, Vella magas, karcsú és visszahúzódó. Gyöngyi mindenkivel azonnal barátságot kötött, Vella meg senkivel nem állt szóba. Természetesen mindenki próbált vele kapcsolatot teremteni, de ő nem akart barátkozni senkivel. A többi fűszer egy idő után ezt elfogadta, és nem közelítettek többé felé. Udvariasan köszöntek egymásnak, de semmi több. Semmi csevegés, semmi „Hogy vagy ma?” kérdések, semmi „De jó, hogy látlak!”.

Kivéve Gyömbér Gyöngyi. Gyöngyi egyszerűen el nem tudta képzelni, hogy valaki ne legyen az ő barátja. Kitartóan, minden nap odament Vellához, és mosolyogva elbeszélgetett vele. Pontosabban Gyöngyi csacsogott, Vella pedig egykedvűen hallgatta. Azt gondolta Gyöngyi, hogy egyszer csak majd megtörik a jég,  Vella is kedves lesz mindenkivel és ő is igazi tagja lesz a csapatnak.

Gyöngyi beszélt mindenről, kérdezni sem kellett. Mesélt arról, hogy kit melyik nap milyen ételhez használtak fel, hogy jól sikerültek – e az ételek, neki milyen napja van, ő hogyan érezte magát, amikor főztek vagy sütöttek vele, stb. Időnként kérdezgette Vellát is, hogy neki milyen napja van, mikor főztek vagy sütöttek vele utoljára. Vella ilyenkor mindig udvariasan válaszolt, de sosem volt bőbeszédű.

Egyik nap vendégség volt az Embereknél. A fűszerek nagyon szerették, amikor vendégek érkeztek, mert ilyenkor nagy sütés – főzés volt a Konyhában és minden fűszerre szükség volt. Este, amikor már minden elcsendesedett, a fűszerek úgy döntöttek, hogy egy vidám összejövetellel ünneplik meg a sikeres munkájukat. Mindenki megjelent, mindenki remekül érezte magát. Mindenki boldogan mesélte, hogy milyen ételhez, hogyan használták fel. Kivéve Vanília Vella. Ő nem csatlakozott a társasághoz. Pedig Tündérkéz őt is használta aznap. Vella mégis úgy döntött, hogy inkább elbújik egy sötét sarokban. Na, de Gyömbér Gyöngyi elől nem lehet elbújni! Gyöngyi addig nem nyugodott, amíg rá nem talált Vellára.

- Te mit csinálsz itt, Vella? Gyere közénk és érezd jól magad! – mondta Gyöngyi, amikor meglátta Vellát.

- Nem megyek! – szipogta Vella.

- Te sírsz? – kérdezte Gyöngyi.

- Nem!

- Ja, értem! – mosolygott Gyöngyi. –  Akkor semmi akadálya annak, hogy velem gyere.

- Nem megyek!

- Ugyan, Vella. Bántottalak én téged valaha?

- Nem megyek, mert engem senki sem szeret!

- Értem. És miért nem szeret téged senki?

- Mert én vagyok a legmagasabb itt a Konyhaszekrényben! Nálam magasabb nincs is!

Gyöngyi egy pillanatra meghökkent, aztán kirobbant belőle a nevetés.

- Látod? Te is kinevetsz engem! – sírt még jobban Vella.

- Jaj, dehogy! Nem azon nevetek, hogy milyen magas vagy. Hanem azon, hogy milyen kis butus vagy! Szerinted engem szeretnek a többiek?

- Igen.

- Mit gondolsz, miért szeretnek?

- Mert kedves vagy…. Meg figyelmes…. Meg mosolygós…

- Rendben. Akkor most nézd meg a többieket, és nézz meg engem is! De jó alaposan ám!

Vella alaposan megnézte a többi fűszert, majd Gyöngyit is.

- Szerinted ki a legducibb itt a Konyhaszekrényben?

Vella azonnal megértett mindent. Megértette, hogy ha kedves, figyelmes és mosolygós másokkal, akkor nem számít, hogy ő magas vagy alacsony, vagy sovány, vagy duci. Vanília Vella azt is megértette, hogy ő maga milyen kis butus volt, hogy az gondolta, a többi fűszer azért nem kedveli őt, mert magasabb náluk.

Egyszer csak Vella is elkezdett nevetni. Csak kacagott, kacagott. Most meg a nevetéstől folytak a könnyei.  

Gyömbér Gyöngyi Vanília Vellával tért vissza a fűszerek közé. Mindenki nagyon örült nekik. Mivel Gyöngyi Vellának állandóan a többiekről mesélt, Vella szinte mindent tudott róluk és könnyedén elbeszélgetett bárkivel bármiről. Ezért titokban sokszor köszönetet mondott Gyöngyinek.