Kedves Olvasóim! Ezt a mesét egy másik kedves ismerősöm, Sz. Sanyi írta. Nemcsak szórakoztató, de tanulságos is a történet. Érezzétek jól magatokat olvasása közben! :)

kaposzta.jpg

A mese főszereplője Káposzta Karcsi. Karcsi egy nagyon szép kis fej káposzta volt, aki szépen éldegélt egy gyönyörű, tágas, meleg üvegházban. Karcsi nagyon jól érezte magát, az üvegház tágas, jól fűtött és nagyon komfortos volt. Az üvegház melege és védelme alatt Karcsi nem volt kitéve se az időjárás viszontagságainak, se a kártevőknek se más káposzták zaklatásának. A steril, ideális körülmények között Karcsi szépen fejlődött. Egy napon egy gyönyörű pillangó repült be az üvegházba.

A pillangó csodálatos volt. Amikor Karcsi megpillantotta, ahogy kecses testén és nagy piros szárnyain megcsillannak az üvegházba kintről beszűrődő nap sugarai csodálatos érzések fogták el. Olyanok, amiket az előtt nem érzett. Ahogy nézte azt a csodálatos teremtést Karcsi arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha a pillangó odaszállna hozzá, mert szeretné közelebbről is megnézni. Ahogy erre gondolt és figyelt a pillangó egyszer csak Karcsi levelein landolt. Karcsit mérhetetlen boldogságot és szeretett érzett a pillangó iránt, akinek szintén tetszettek Karcsi gyönyörű, húsos, zöld levelei. Ahogy egymásra néztek rögtön érzeték, hogy szólni kell valamit egymáshoz, így szóba elegyedtek. A pillangó messzi tájakról, gyönyörű szántóföldekről mesélt, ahol sok-sok káposzta és egyéb zöldség él együtt, szeretetben és békességben. Karcsi tágra nyílt levelekkel hallgatta a pillangó meséjét és arra gondolt, hogy milyen jó lenne, ha ő is megláthatná és megtapasztalhatná azt a sok csodálatos dolgot, amiről a pillangó mesélt neki. Vágyai egyre jobban erősödtek, ahogy egyre több mindent tudott meg az üvegházon kívüli világból. Az volt minden vágya, hogy egyszer ő is csatlakozhasson a boldog, békés, szeretetben egymás mellett élő káposzták táborához.

Egyik napon aztán Karcsi arra lett figyelmes, hogy emberek jelennek meg az üvegházban, furcsa szerszámokkal a kezükben. Karcsi nem tudta, hogy mit fognak csinálni vele, de arra gondolt hátha ezért jöttek ezek az emberek, hogy elvigyék őt arra a csodálatos helyre, amiről a pillangó mesélt. S lássatok csodát így is történt. Karcsit kiásták a helyéről és elvitték egy óriási mezőre, ahol rengeteg zöldség élt együtt, és akiket pillangók ezrei repültek körbe a pompásan szikrázó kék égbolt alatt. Karcsinak szinte elállt a lélegzete, ahogy ezt a csodálatos világot felfedezte maga körül. Kisvártatva azt is felfedezte, hogy vannak szomszédjai. Karcsit egy gyönyörű, csinos, fehér tormalány mellé ültették, akit úgy hívtak, hogy Torma Timi. Karcsinak először szokatlan volt a helyzet, hogy van szomszédja és kicsit félt is közelebb kerülni Timihez. Fizikailag ez egyébként is lehetetlen volt a szántóföld agyagos talajában. De Karcsi nem figyelt a rossz érzéseire nem merült el a rossz gondolataiban, hanem megszólította Timit. Timi először távolság tartóan, kimérten viselkedett, mégiscsak egy káposztával volt dolga. Ahogy teltek múltak a napok egyre többet beszélgettek, nevetgéltek, kezdték egymást megismerni. Nem gondoltak semmire, csak arra, hogy milyen jó együtt lenni. A környéken lakó zöldségek mind boldogan figyelték, ahogy napról napra közelebb kerülnek egymáshoz, már amennyire ez lehetséges volt a szántóföld agyagos talajában. Egyik este aztán, mikor éppen egy romantikus filmet játszottak a szántóföld melletti autós moziban Karcsi ellenállhatatlan késztetést érzett az iránt, hogy megérintse Timi gyökereit. Ezután nem telt el úgy nap, hogy ne értek volna egymáshoz gyengéden, finoman figyelve a másik minden rezdülésére, vagy szóltak volna egymáshoz kedves szavakat. Karcsi és Timi nagyon boldogok voltak. Azt tervezgették, hogy életük végén majd együtt szeretnének bekerülni egy nagy lakodalmas fazékba, ahol az ifjú pár asztalára fogják őket felszolgálni, mint toros káposztát. Így éltek, éldegéltek egymás mellett, szeretetben, békességben, míg egy nap Karcsi arra lett figyelmes, hogy belülről valami nem hagyja nyugodni. Arra figyelt, hogy valami motoszkál benne belül. Már nem volt jó és kellemes a szántóföld földje, már nem érezte kellemesnek a lágy tavaszi szellőt, már nem élvezte a nyári Nap melengető sugarát, sőt már Timi társaságát sem. Már toros káposzta sem akart lenni Timivel. Azt is észrevette, hogy a szántóföldön nem csak pillangók, hanem egyéb kártevők is vannak. Bogarak, férgek, aranyos nyuszik – akiket Karcsi persze nagyon utált – akik mindig leharapják a legfrissebb hajtásait. Az időjárást sem szerette már. Nappal meleg volt, este pedig hideg, sőt néha szakadt az eső, amitől Karcsi smaragd zöld levelei mindig sárosak lettek. Ezt kimondottan utálta. Míg ezekre figyelt közben arról álmodozott, hogy milyen jó volt az üvegházban, ahol nem zavarta senki és semmi, ahol egyedül élhette káposzta életét. Milyen szép volt az a pillangó, akivel először találkozott.

Karcsi annyira elmerült a múltban, hogy Timiről teljesen elfeledkezett. Timi próbált neki segíteni és tudtára adni, hogy túlságosan el van magával foglalva és neki egy olyan Karcsira van szüksége, mint akivel először találkozott. Karcsi nem hallotta meg ezeket a szavakat csak egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedt a múltban, szinte teljesen elvesztve kapcsolatát a jelennel. Karcsi a sok múlttal való foglalkozástól annyira kifáradt, hogy szép smaragdzöld levelei teljesen elvesztették régi fényüket, a tápanyagok bevitelére sem figyelt, így levelei sárgák, fonnyadtak lettek. Egy napon aztán kertészek jelentek meg a szántő földön, akik kiválogatták a nem egészséges káposztákat a többiek közül. Karcsit egyből kiszúrták és gyökerestől kiszedték a szántóföld agyagos talajából. Karcsi teljesen kétségbe volt esve, hogy mi lesz így vele, kétségek között teltek napjai, míg egy szép nyári reggelen a jóságos kertészlány rá nem talált a nyulaknak szánt káposzták között.

A lány megsajnálta és elvitte a saját kiskertjébe, hogy Karcsi újra megtelhessen élettel. A lány elmondta Karcsinak, hogy amíg a múlttal foglalkozott addig nem vette észre, hogy a pillangó, akivel az üvegházban találkozott egy petét rakott a levelei alá. Ezek a peték kikelve majd hernyóvá alakulva folyamatosan rágták Karcsi testét belülről, aki így nem tudott a jelenre figyelni. Gondolatait teljesen lekötötte a múlt és az az illúzió, hogy az üvegházban sokkal szebb és jobb volt minden.  A jóságos kertészlány eltávolította ezeket a hernyókat és elültette Karcsit egy szép cserépbe a szobája ablakában, ahonnan rálátott a szántó földre. Karcsi most újra egyedül van és egész életére megtanulta, hogy ne a múlttal foglalkozzon, hanem szeresse azokat, akik körülveszik. Figyeljen és vegye észre a szépet, a szép dolgokat, hiszen ha ő erre figyel, akkor mindegy milyen a talaj, süt-e Nap, mert minden napban, minden pillanatban benne van a csoda, amit csak meg kell élni. Most már Timire is tudna újra figyelni, és azt is tudja, hogy Timi a lehető legcsodálatosabb lány, akivel találkozhatott. Örökre szívébe zárta és mindig örömmel és boldogsággal fog emlékezni azokra a napokra, amikor együtt, egymás mellett éltek és arról álmodoztak, hogy életüket együtt fejezik be toros káposztaként. Titkon még reménykedik benne, hogy egyszer még találkozhat a Timivel, de most a tormalány már messze jár, és új káposztákról álmodozik….

Legyen ez a mese tanulság minden káposztának, aki még mindig a múltban él és nem veszi észre, hogy egy csodálatos tormalány van mellette.

Szerző: fuszermesek  2012.10.30. 21:18 Szólj hozzá!

Címkék: mese zöldség kert káposzta torma

A bejegyzés trackback címe:

https://fuszermesek.blog.hu/api/trackback/id/tr94880040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.